Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Brókergate: ideges az MSZP, most a Magyar Nemzetet támadja

Az MSZP nem először avatkozott be a sajtó életébe, ezúttal pedig lábbal tiporta a sajtószabadságot - nyilatkozta vasárnap Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet című napilap igazgató-főszerkesztője annak kapcsán, hogy az MSZP durva támadást intézett a polgári napilap ellen, mert az nyilvánosságra hozta, hogy a milliárdos sikkasztással gyanúsított Kulcsár Attila állandó belépővel rendelkezett a Miniszterelnöki Hivatalba.


Dátum: 2003-08-03 19:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13374
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:40:38.991977, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kulcsár Attila a K&H Bank brókercégének milliárdos sikkasztással gyanúsított, jelenleg Bécsben kiadatási őrizetben lévő munkatársa állandó belépővel rendelkezett a Miniszterelnöki Hivatalba (MeH), emiatt Kiss Péter, a kancelláriát vezető miniszter szombaton vizsgálatot rendelt el. A fényképes belépőt a volt humánpolitikai helyettes államtitkár adta ki. A belépőről szombaton a Magyar Nemzet számolt be. A hírt a Fidesz úgy értékelte, hogy a botrány elérte a kormányt is. Az MSZP-frakció ugyanakkor a kiszivárogtatott információ miatt vasárnap közleményben támadta a Magyar Nemzetet, és ismét azt próbálta sugallni, hogy a szocialista brókergatehez valójában a nagyobbik ellenzéki pártnak is köze van.

Az MSZP nem először avatkozott be a sajtó életébe

Az MSZP nem először avatkozott be a sajtó életébe, ezúttal pedig lábbal tiporta a sajtószabadságot - nyilatkozta vasárnap Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet című napilap igazgató-főszerkesztője Kulcsár Attila kancelláriába szóló belépője kapcsán.

Az MSZP országgyűlési frakciójának vasárnapi közleménye szerint "jó volna választ kapni arra, hogyan és kitől juthatott hozzá a Magyar Nemzet a jelenleg Bécsben őrizetben lévő Kulcsár Attila személyes iratához".

Liszkay Gábor ezzel kapcsolatban az MTI kérdésére úgy válaszolt: "levélben, általam ismeretlen feladótól érkezett a belépő".

Arra a kérdésre, hogy a Kulcsár-ügyben más iratokat is kapott-e a Magyar Nemzet, az igazgató-főszerkesztő annyit mondott: "egyelőre nem". Hozzátette: amikor a belépő a szerkesztőséghez került, levélben haladéktalanul értesítette Kiss Péter kancelláriaminisztert a történtekről, és most várja a választ arra vonatkozóan hogy, mi legyen a további sorsa a Miniszterelnöki Hivatalba (MeH) való belépésre feljogosító igazolványnak.

Most a Magyar Nemzetet akarják belerángatni

"Az eddig kizárólag MSZP-közeli személyekkel összefüggésbe hozható brókerbotrányba most a Magyar Nemzetet akarják átlátszó módon belerángatni, holott lapunk csak azt tette, ami a dolga. Egy közérdekű információt hozott nyilvánosságra, cáfolva ezzel azt a képtelen állítást, hogy az ügyre vonatkozón dokumentumokat tartunk vissza" - szögezte le Liszkay Gábor.

Azzal, hogy Kulcsár Attila legfőbb államhatalmi szervekhez való szabad és ellenőrizetlen bejutását biztosító arcképes igazolvány lapunkhoz kerülését firtatja az MSZP, el kívánja terelni a közvélemény figyelmét a valódi kérdésről. Arról, hogy milyen tartalommal bír a milliárdos sikkasztással gyanúsított bróker és a jelenleg kormányzó politikai elit kapcsolata - mondta a Magyar Nemzet igazgató-főszerkesztője.

"Ha az MSZP-nek a Kulcsár-ügyben valóban az igazság kiderítése lenne fontos, akkor a Magyar Nemzetet nem támadnia és gyanúsítania kellene, hanem sokkal inkább köszönetet mondani lapunknak" - mutatott rá Liszkay Gábor.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek