Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Időközi: fideszes győzelmek Barcson és Szendrőn

A Fidesz-KDNP jelöltje győzött a barcsi időközi képviselő-választáson, Szendrő új polgármestere is A Fidesz jelöltje lett.


Dátum: 2013-04-22 08:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191155
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:59:54.850307, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz-KDNP jelöltje győzött a Jobbik jelöltjével szemben a Somogy megyei Barcs egyik választókerületében tartott időközi önkormányzati képviselő-választáson, ahol a választásra jogosultak 21,3 százaléka adta le voksát - tájékoztatta a helyi választási iroda vezetője, Balázsné Vastyán Krisztina vasárnap az MTI-t. Barcs 8-as választókerületében azért kellett választást kiírni, mert a korábbi képviselő, Racsek József (Fidesz) a helyi járási hivatal vezetője lett, és összeférhetetlenség miatt lemondott mandátumáról.

Két jelölt indult a mandátumért. A Fidesz és a KDNP közös jelöltje, Kertainé Horváth Edit a 244 leadott érvényes szavazatból 168-at szerzett meg, míg a Jobbik jelöltje, Ander Balázs 76 voksot kapott. Az 1146 névjegyzékbe vett választásra jogosultból 244-en járultak urnához.

['\nA Fidesz jelöltje lett Szendrő új polgármestere', 'Tomorszki István, a Fidesz jelöltje lett a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szendrő új polgármestere a vasárnap megtartott időközi választáson - közölte Istenes Ibolya, a helyi választási iroda vezetője az MTI-vel. Öten indultak Szendrő polgármesteri posztjáért. A választási névjegyzékben szereplő 3102 szendrői közül 1654-en szavaztak.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A település eddig alpolgármestere, Tomorszki István 866 voksot kapott, Veres Zoltán, az MSZP jelöltje 406-ot. A három független jelölt közül Buku Lászlóra 183-an, Lakatos Gusztávra 151-en, míg Szkiba Jánosnéra 40-en szavaztak, nyolc voks érvénytelen volt.', 'A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város korábbi polgármestere, Szaniszló János (független) összeférhetetlenség miatt mondott le tisztségéről, mert kinevezték a kazincbarcikai járási hivatal vezetőjévé.']

Kapcsolódó elemek