Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újra a gazdák, a fiatalok érdekét szolgálja a magyar termőföld

”Történelmi lehetőség a magyar fiatalok számára az ország valamennyi megyéjére kiterjedő, öszesen 200.000 hektárnyi állami földterületet érintő Földet a gazdáknak program" – hangzott el a Fidelitas sajtótájékoztatóján 2013. április 18-án, csütörtökön, Kecskeméten.


Dátum: 2013-04-22 08:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191159
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:59:56.331148, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Chladek Tibor, a Fidelitas Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Kabinet vezetője elmondta: a Földet a gazdáknak program azt a célt szolgálja, hogy a termőföld, amely nem árucikk, hanem nemzeti szuverenitásunk alapja, spekulánsok és tőkebefektetők helyett azoknak a polgároknak használatába kerüljön, akik gondos gazda módjára, maguk és családjuk számára teremtenek biztos megélhetést a termőföld megműveléséből. A kabinetvezető hangsúlyozta: a nemzeti ügyek kormányának nem szabad meghátrálnia a baloldali politikai erők szirénhangjaitól, és következetesen kell a jövőben is képviselnie azt a szemléletet, amely a Gyurcsány-Bajnai korszak alatt megtapasztaltakkal szemben nem a spekulánsok, nem a baloldalhoz közel álló nagybefektetők, hanem a vidéken élő és termelő családi gazdaságok, fiatal gazdálkodók érdekét tartja szem előtt.

Nemcsik Mátyás, a Fidelitas kecskeméti csoportjának elnöke kijelentette: ahogy az ország bármely pontján élő fiatalok, úgy a Bács-Kiskun megyében élők is számíthatnak a Fidelitas segítségére, és reményét fejezte ki, hogy Kecskeméten és a megyében minél több fiatal gazdálkodó él majd a "Földet a gazdáknak!" program nyújtotta lehetőségekkel.

A Kecskeméti TV-nek az eseményről készült riportja az alábbi linken megtekinthető.

Kapcsolódó elemek