Schöpflin: Egy ideológiai csata kellős közepén vagyunk
Az Európai Unió szerda reggeli ülésén ismét a magyarországi alkotmányos helyzet volt a téma. A hónapok óta tartó levelezések, majd az Európai Bizottság fenyegetéseit követően tovább folytatódott „a két oldal" vitája az Európai Parlamentben. A magyar ügy napirendre vétele nehezen volt adminisztrálható, hiszen a hivatalos jelentések még nem készültek el. „Egy ideológiai csata kellős közepén vagyunk.(...) Fennáll az a valószínűsíthetőség, hogy a mi vonalunk sikeresebb, mint a liberálisoké, illetve a baloldalé” – fogalmazott Schöpflin György fideszes EP-képviselő az M1 A Lényeg című műsorában.
Dátum: 2013-04-22 10:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191164
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:59:58.112762, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Rui Tavares-jelentéssel kapcsolatban azt mondta: közjogilag nem jelentés a képviselő által készülő dokumentum, hiszen - mint mondta - az Európai Parlamentnek nincs joga egy tagállamról jelentést írni. Ez egy határozat – szögezte le, majd elmondta: miután Rui Tavares elkészül a dokumentummal, több módosító is érkezik valószínűleg, amely „sokkal radikálisabb irányba viszi el” a határozat tartalmát. Valószínűleg ezt megszavazza a júliusi plenáris ülésen a baloldal, majd a bizottsághoz kerül, ahol esetleg elindíthatnak a 7-es cikk alapján egy eljárást, amivel a tanácshoz kerülhet az ügy. Itt azonban valószínűleg nem fogják elfogadni a határozatot – jelentette ki Shchöplin György.
Hozzátette: „kellemetlen lesz”, és ismét rossz színbe kerül Magyarország, az ügyet felkapja a sajtó, de valószínűleg valami más, komoly válság ezt hamar felülírja.
Ha a 7-es cikk alapján elindulna egy eljárás Magyarország ellen, akkor az ügy precedenst teremtene, és más országok ellen is elindítható lenne az eljárás – emelte ki Schöpflin György.