Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Az önkormányzat örömmel támogatja a programsorozatot"

Több száz hazai és határon túli önkormányzat és civil szervezet képviselőit várják a debreceni Vekeri-tavi ifjúsági táborba a Nemzeti Összetartozás Napjához, június 4-hez kapcsolódó, és június 8-ig tartó emlékhét programjaira.


Dátum: 2013-04-22 16:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191179
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:00:04.041929, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Pajna Zoltán (Fidesz), Debrecen alpolgármestere a hétfői sajtótájékoztatón kifejtette: az önkormányzat örömmel támogatja a civil kezdeményezésre létrejövő kulturális programsorozatot, amelybe reményei szerint a debreceni általános és középiskolások is bekapcsolódnak.

Felidézte, hogy az Országgyűlés 2010-ben iktatta törvénybe a nemzeti összetartozás napját, amely az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződéshez kapcsolódik.

Simon Albert, a szervező PRO-FA S.T. Kft. ügyvezetője azt mondta, a rendezvény célja, hogy "a trianoni diktátum által szétdarabolt országunk jelenlegi határain innen és túl élők ismét egyetlen közösséggé kovácsolódjanak". Hozzátette: a programsorozat emellett segíti a fiatal nemzedékekkel megértetni múltunk, kultúránk, értékeink, nemzeti összetartozásunk fontosságát, "a magyarságért tevékenykedőket pedig erősíti hitükben, legyenek egyre többen az egységért munkálkodók".

A magyar nemzeti összetartozás emlékhetét az ebben a témában meghirdetett rajzpályázatra érkezett munkákból válogatott kiállítással, illetve a magyar népviseleteket, népi hímzéseket bemutató tárlattal nyitják meg a Vekeri-tónál.

A találkozó keretében a civil kezdeményezések napján önkormányzatok és civil szervezetek mutatkoznak be egymásnak és az érdeklődőknek. Fellép a Vekeri-tó partján mások mellett a debreceni Forgórózsa együttes, a felvidéki Berkenye Néptáncegyüttes, a partiumi Ezüstperje Néptáncegyüttes, a Debreceni Népi Együttes, több amatőr tánccsoport, vers- és prózamondó. Lesz lovaglás, íjászat, fegyverbemutató, kézműves játszóház és népi kézműves termékek vására is.

Kapcsolódó elemek