Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A hallgatói szerződésekről folytat vitát az Országgyűlés

A hallgatói szerződések mellett részletes vita lesz a köznevelési törvény módosításáról is. A módosító javaslatok megtárgyalása során így várhatóan szó lesz arról a kormánypárti javaslatról, amelynek értelmében az iskolák 20 helyett 25 százalékkal térhetnének el a jogszabályban meghatározott maximális osztálylétszámtól az első osztályosok beiskolázása érdekében.


Dátum: 2013-04-23 08:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191187
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:00:07.418371, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter javaslata alapján az állami ösztöndíjjal tanulóknak a diplomázást követő húsz éven belül kellene Magyarországon ledolgozniuk a tanulmányi idejüket. A kormány korábban, a Felsőoktatási Kerekasztal résztvevőivel kötött megállapodás előtt még azt tervezte, hogy az állami támogatással tanulóknak a képzési idejük kétszeresén át kell idehaza dolgozniuk.

Változás az is, hogy a volt hallgatóknak nem kell teljesíteniük az említett feltételt, ha három gyermeket szülnek.

A javaslat egyébként már nem hallgatói szerződéseket említ, hanem azt rögzíti: az ösztöndíjas képzés esetében a jelentkezőnek a beiratkozáskor nyilatkoznia kell a képzés feltételeinek vállalásáról, így a későbbi magyarországi munkavállalásról.

Részletes vita lesz ma a köznevelési törvény módosításáról is. A módosító javaslatok megtárgyalása során így várhatóan szó lesz arról a kormánypárti javaslatról, amelynek értelmében az iskolák 20 helyett 25 százalékkal térhetnének el a jogszabályban meghatározott maximális osztálylétszámtól az első osztályosok beiskolázása érdekében.

Megvitatja a parlament azt a kormányjavaslatot is, amely nem az öregséginyugdíj-minimumhoz igazítaná, hanem konkrét összegben határozná meg a fogyatékossági támogatást, amelyet később a nyugdíjakkal egyszerre emelnének. Balog Zoltán ezt azzal indokolta, hogy a nyugdíjminimum 2009 óta nem emelkedett.

Szintén általános vita lesz arról a határozati javaslatról, amely a Magyar Honvédség részletes bontású létszámát állapítja meg.

Kapcsolódó elemek