Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Ezt mindenki érzékelni fogja"

„Az MSZP eddig elzárkózott a rezsicsökkentéstől és mindenféle gyalázkodást folytatott. Kár, hogy amikor ők kormányoztak, a rezsiköltségek nemhogy csökkentek volna, de a gáz és a villany ára is a többszörösére emelkedett”  - jelentette ki Kósa Lajos a Fidesz ügyvezető alelnöke kedden, a TV2 Mokka című műsorában.


Dátum: 2013-04-23 12:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191209
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:00:17.181667, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Kósa Lajos a Tv2 Mokka című műsorában

Hiába az esetleges tavaly év végi áremelés a szolgáltatók részéről, mi a 2012. évi áprilisi árszinthez képest csökkentünk tíz százalékkal. Ezt mindenki érzékelni fogja– reagált Kósa Lajos a műsorvezető azon vélekedésére, hogy a szemétszállítási díjak esetében a szolgáltatók már a tavalyi év folyamán, mintegy előre megemelték az árakat, ezáltal a fogyasztók kiadásai feltehetően nem változnak majd. A fideszes politikus kifejtette, 2012. áprilisában a szolgáltatók közül még senki nem emelte meg az árakat; akkor volt egy olyan kormányhatározat, ami a rezsiárak befagyasztásáról szólt azzal a kikötéssel, hogy a szolgáltatók maximum az infláció szintjének megfelelően emelhetnek. Mi azt mondjuk, hogy ez az árszint, és ehhez képest kell csökkenteni tíz százalékkal a díjakat – húzta alá Kósa Lajos.

A Fidesz ügyvezető alelnöke beszélt arról is, egy átlagos háztartás éves szinten körülbelül 80-100 ezer forinttal jár jobban a rezsicsökkentésnek köszönhetően. Ennyi pénz marad az emberek zsebében, attól függően, hogy milyen szolgáltatást milyen mértékben fogyasztanak. Hozzátette, a lakossági PB-gáz-palackok árát is csökkenteni kívánják tíz százalékkal, így akik ezt használják, azok is érzékelni fogják a változást. Kósa Lajos úgy vélekedett, a kéményseprési díjakat a húsz százalékosnál „jóval radikálisabban is lehetne csökkenteni”.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1513, 'source_type': 'media', 'source_id': 10441, 'target_type': 'article', 'target_id': 126841, 'relation_type': 'describes'}