Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Győrben eddig 15 ezer aláírást gyűjtöttek a rezsicsökkentés védelmében

Győrben már 15 ezer aláírást gyűjtöttek a Fidesz aktivistái, így jó esély van arra, hogy elérjék a meghatározott célt, a 30 ezer támogatót - mondta el kedden a belváros sétálóövezetének egy forgalmas kereszteződésében tartott sajtótájékoztatón Simon Róbert Balázs alpolgármester, a párt városi alelnöke.


Dátum: 2013-04-23 14:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191215
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:00:19.944823, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MTI érdeklődésére a politikus úgy nyilatkozott: mind a fiatalabb korosztályok, mind az idősebb, már saját háztartást vezető emberek kedvezően fogadták a kezdeményezést. Több száz aktivistájuk gyűjti az aláírásokat, a töretlen érdeklődés miatt a napokban újabb standokat állítanak fel városszerte.

Hozzátette: a 30 ezer aláírás arányaiban annyi, mintha az egész országban másfél millióan csatlakoznának a kezdeményezéshez.

Kiemelte, hogy a 2010-et megelőző nyolc évben megháromszorozódott Magyarországon a lakossági gáz ára, míg az áramé a duplájára emelkedett; a vásárlóerőt figyelembe véve mindkét termék olcsóbb volt a többi európai országban. Ezért határozta el a rezsicsökkentést a kormányzat - fűzte hozzá, utalva arra is, hogy az intézkedés hozzájárul az infláció visszafogásához is.

Kara Ákos, a Fidesz győri országgyűlési képviselője megemlítette: a kormányzat újabb területeken vág bele a rezsicsökkentésbe, ezzel is mérsékelve az emberek megélhetési költségeit.

"Minden aláírás számít, amikor azt halljuk a szocialistáktól, Bajnai Gordontól és Gyurcsány Ferenc szervezeteitől, hogy ha 2014-ben újra hatalomra kerülnek, akkor megszüntetik a Fidesz rezsicsökkentési intézkedéseit" - mondta az ív 15 ezredik aláírója, Szakács Imre megyei közgyűlési elnök, a Fidesz országgyűlési képviselője.

Kapcsolódó elemek