Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új játszótérrel gyarapodott Sopron

Örömteli zsivajjal vették birtokukba ma az új, Fűzfa soron átadott játszóteret a környék gyermekei a soproni városvezetőktől, a körzet képviselőjétől és a Sopron Holding Zrt. munkatársaitól.


Dátum: 2013-04-23 17:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191221
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:00:22.709485, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\tAz újonnan létesült játszótér átadásán jelen volt Sopron város vezetése – dr. Fodor Tamás polgármester, dr. Simon István és Abdai Géza alpolgármesterek – továbbá a körzet képviselőjeként dr. Magas László. Valóban a legkorszerűbb, legmodernebb játszótér létesült a Fűzfa soron – mondta dr. Simon István alpolgármester, akinek a körzethatárát is jelenti a hely. Az alpolgármester köszönetet mondott Sopron polgármesterének, a közösségi ügyekért felelős alpolgármesternek és a Sopron Holdingnak azért, hogy a lehető legrövidebb idő alatt elkészülhetett a játszótér .', '

\t\tDr. Magas László, a körzet képviselője a környéken lakók nevében köszönte meg a városvezetésnek, hogy meghallgatva a lakók kérését, elkészült a gyermekes családoknak örömöt jelentő játszótér. A városrész a sport fellegvárának számít a közeli Sportcentrummal, a labdarugó stadionnal, télen a közelben működő korcsolyapályával, és most a már nagyon hiányolt, a legkisebbeknek is szórakozási lehetőséget nyújtó játszótér is kiegészíti a környékbeli sportolási, szabadidős tevékenységek lehetőségeit, amely nagyon jó helyre került – hangsúlyozta dr. Magas László.

\t\tEzt követően, az átadás örömét fokozta az is, hogy a városvezetés édességgel kedveskedett a játszóteret birtokba vevő, összesereglett gyermekeknek.

']

Kapcsolódó elemek