Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Látszattalálkozók és látszatkézfogások a baloldalon

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint ha a baloldal jövőre hatalomra kerülne, ugyanazt a veszélyes és szélsőséges gazdaságpolitikáját folytatná, mint 2010 előtt.


Dátum: 2013-04-23 18:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191223
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:00:23.713904, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kocsis Máté így reagált az MTI-nek arra, hogy a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) képviselőivel tárgyalt az MSZP delegációja kedden. A találkozó után Mesterházy Attila pártelnök azt mondta: a főként gazdaságfejlesztési kérdésekről szóló megbeszélésen kiszámítható jogi környezet megteremtését ígérte. "Látszattalálkozók és látszatkézfogások a baloldalon" - kommentálta az egyeztetést a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Mint mondta, sikeres vállalkozásokhoz valóban szükség van kiszámítható jogi környezetre, amely ma adott. Emellett kiszámítható politikai környezetre is szükség van - folytatta Kocsis Máté -, ez azonban a baloldalon ma nem biztosítható. Vagyis amíg nem látszik, hogy a baloldali pártok milyen "paktumokat" alakítanak ki, addig teljesen hiteltelen ilyen találkozókat szervezni - vélekedett. "Gyurcsány Ferenc járja az országot, Bajnai Gordon szintén elkezdte járni az országot, nyilván Mesterházy Attilának is ki kellett valamit találnia" - fogalmazott a fideszes politikus.

Kapcsolódó elemek