Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Továbbra is Cséfalvay Zoltán vezeti az uniós források felhasználásáról szóló tárgyalásokat

Annak ellenére, hogy egy kedden ismertetett kormányhatározat értelmében a miniszterelnök Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert nevezte ki európai uniós költségvetési főtárgyalónak, a 2014-2020 között rendelkezésre álló fejlesztési források felhasználásáról folyó tárgyalásokat továbbra is Cséfalvay Zoltán gazdaságstratégiáért felelős államtitkár vezeti - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán.


Dátum: 2013-04-24 16:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191269
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:00:43.852839, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az NGM közleményében jelezte: a főtárgyaló személyének megváltoztatására Matolcsy György jegybankelnöki kinevezése miatt volt szükség. Matolcsy György korábban szintén Cséfalvay Zoltánt bízta meg e feladatok ellátásával.

A gazdasági tárca szerint Cséfalvay Zoltán felel a 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó hazai fejlesztési programok kidolgozásának összehangolásáért és a fejlesztési források tervezett felhasználásáról folytatandó brüsszeli tárgyalások lebonyolításáért. Ennek keretében koordinálja majd annak az Európai Bizottsággal kötendő partnerségi megállapodásnak az előkészítését, amely meghatározza a 2014-2020 közötti időszak fejlesztési célkitűzéseit és az EU-s fejlesztési források felhasználásának prioritásait, szerkezetét és intézményi kereteit.

Kapcsolódó elemek