Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sarkosan fogalmazva


Dátum: 2013-04-25 08:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191285
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:00:51.071544, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\nSzentmihályi Szabó Péter: A Portik–Laborc-ügyről máris rengeteg cikk és nyilatkozat szól, csak jelezni szeretném, hogy a magam részéről semmi meglepetés nem ért, puszta véletlen, hogy ennek az egy „beszélgetésnek” nyoma maradt, de ez így is a baloldali kormányzati módszer lényege és színvonala.', 'Egyúttal bizonyíték arra is, hogy az apparátus gondolkodásmódja mélyen gyökerezik a kádári korszakban, és a lebukottaknak csak az a nagy szerencséje, hogy nem az ő általuk épített és elképzelt „demokráciában” került napvilágra az anyag, különben soha többé nem hallanánk sorsukról. Itt bizony nem maffiaszerű működésről van szó, ez maga a politikai és gazdasági maffia, mely nem válogat az eszközökben és eszébe sem jut a „jogállamiság”, a törvény, de még a teljes törvénytelenség kockázata sem. Ez a primitív magabiztosság mutatja azt, hogy a Szolgálat teljhatalommal rendelkezett, és magukat a szocialista politikusokat is bábként kezelte és tologatta. Ezért aztán minden tegnapi, mai és holnapi szocialista rágalom az orbáni önkényuralomról visszahull a rágalmazókra.', '

']

Kapcsolódó elemek