Áldozatvédelmi program indult Zuglóban
Áldozatvédelmi program indult a főváros XIV. kerületében, a kezdeményezés célja, hogy megelőzzék az ott élők és dolgozók áldozattá válását, illetve hatékonyabbá tegyék az áldozatokat segítő ellátórendszert.
Dátum: 2013-04-25 15:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191306
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:00:59.802187, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A program csütörtöki indító sajtótájékoztatóján Kardos Pál, a kerületi polgárőrség elnöke jelezte: Zuglóban nagy az átmenő forgalom, sok intézménynek, sport- és kulturális létesítménynek nagy a látogatottsága, ezért fontosnak tartja, hogy az emberek ne legyenek közömbösek. A bűncselekmények áldozataivá válás elkerülésének egyik fontos módjának nevezte a figyelemfelkeltést, tájékoztatást.
Megjegyezte azt is, hogy a bűnözők célcsoportjai többnyire az idősek, szépkorúak és a fiatalkorúak, így a 73 millió forintos uniós támogatást nyert projekt elsősorban az ő felkészítésükről szól. Kardos Pál elmondta, hogy a másfél éves programban szorosan együttműködnek a rendőrséggel, az Uzsoki kórházzal és a kormányhivatallal. A közbiztonsági irodában pedig folyamatosan jogi, vagyonvédelmi, tűzvédelmi és lelki tanácsadást tartanak – tette hozzá.
Papcsák Ferenc (Fidesz-KDNP), Zugló polgármestere arról beszélt, hogy kerületvezetőként a köztisztaság és a közbiztonság fejlesztését tartja a legfontosabbnak. Tájékoztatása szerint az önkormányzati ciklus elején a kerületben élők 80 százaléka is a közbiztonságot helyzetét nevezte a legsúlyosabb problémának, ezért egyebek mellett hevederzárra pályázhatnak a lakosok, és folyamatosan bővül a térfigyelő kamerák rendszere.
A polgármester megjegyezte: a most induló programban ötven szakember vesz részt, s álláspontja szerint szakszerű felvilágosítással megelőzhető az áldozattá válás.
Az önkormányzat 15 tematikus prevenciós kiadványt és két filmet is megjelentet a program részeként.