Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tizenegy volt állami gazdaságot privatizálnak

A következő hetekben tizenegy volt állami gazdaságot adnak el. A társaságok között van a Bábolna Rt. is, amelyről azonban a tervek szerint - speciális finanszírozási helyzete és hatalmas adósságai miatt - külön előterjesztés is készül.


Dátum: 2003-08-04 09:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13388
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:40:43.380815, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A cégek eladása után jórészt csak a speciális agrárvállalatok maradnak állami kézben. A Népszabadság nem hivatalos értesülései szerint a privatizációs szervezet előterjesztése több ponton is a kormányra bízza a döntést az eladás gyakorlati kivitelezésével kapcsolatban.

Az elképzelés szerint nyílt versenyeztetéssel hirdeti meg a cégeket. A tíz társaság privatizációjában elsősorban a jelenlegi munkavállalók számára jutna előny, utánuk következnének a jelenlegi igazgatósági, illetve fb-tagok, majd a céggel integrátori kapcsolatban álló termelők, végül a belföldi szakmai befektetők.

FigyelőNet-lapszemle - mno.hu

Kapcsolódó elemek