Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kulcskérdés a nők foglalkoztatásának bővítése

A magyar kormány számára kulcskérdés a nők tudásának, a női erőforrásnak a minél hatékonyabb felhasználása, azon belül a nők foglalkoztatásának a bővítése az infokommunikáció területén - hangsúlyozta Szalai Piroska nemzetgazdasági miniszteri biztos csütörtökön Brüsszelben, az Európai Parlament ipari és nőjogi bizottsága által közösen szervezett meghallgatáson.


Dátum: 2013-04-26 08:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191326
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:01:07.934928, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szalai Piroska a "Nők az infokommunikációban" című rendezvényen Ékes Ilona fideszes országgyűlési képviselővel együtt vett részt, aki korábban már számos civil programot szervezett az infokommunikációs foglalkoztatásbővítés előmozdítása érdekében.

A magyar miniszter biztos tájékoztatott arról, hogy az európai parlamenti rendezvényen ismertette: tavaly a női foglalkoztatás bővülése másfél százalékos volt Magyarországon. Ehhez a bővüléshez az infokommunikáció jelentős mértékben hozzájárult: ebben az ágazatban a női foglalkoztatás 12 százalékkal nőtt 2012-ben.

Szalai Piroska kifejtette, hogy a következő évtizedekben az infokommunikáció területén az átlagosnál sokkal magasabb arányban bővülhet a foglalkoztatás, és mind az unió egészére, mind Magyarországra vonatkozóan helytálló megállapítás.

Kapcsolódó elemek