Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Martonyi: A horvát csatlakozás előnyös a térség számára

Horvátország csatlakozásával erősödik az Európai Unión belül a közép-európaiság, ami a térség és Magyarország számára is előnyös – mondta Martonyi János külügyminiszter magyar újságíróknak csütörtöki zágrábi látogatását összegezve.


Dátum: 2013-04-26 08:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191332
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:01:10.588454, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Magyarország egész nemzetközi kapcsolatrendszerében az egyik legfontosabb tényező a "közép-európaiság", és július 1-jétől az unión belül bővülni fog a közép-európai országok csoportja. "Erősebbek leszünk azáltal, hogy belép egy új közép-európai ország, amely egyben mediterrán is" – mondta a magyar diplomácia vezetője, utalva Horvátország közelgő uniós csatlakozására.

Martonyi János tájékoztatása szerint minden tárgyalópartnere megköszönte a horvát EU-csatlakozáshoz nyújtott magyar segítséget. A külügyminiszter emlékeztetett arra, hogy a magyar EU-elnökségre jutott a legnehezebb csatlakozási fejezetek lezárása. Volt egy olyan pillanat, amikor úgy látszott, hogy ez nem fog sikerülni, és megjelentek olyan hangok a magyar sajtóban is, hogy felesleges volt ezt a célt kitűzni.

"Sok tényező együttes hatásának köszönhetően ez végül sikerült” – mondta Martonyi János. Emlékeztetett arra, hogy "Közép-Európa hallatta hangját", és a térségbeli országok a döntő pillanatban diplomáciai offenzívát indítottak, de szerepet játszott ebben az is, hogy maguk a horvátok felgyorsították a jogharmonizációt. Martonyi János úgy fogalmazott, hogy Zágrábban "nagyon erősen nyilvántartják" Magyarország szerepvállalását ebben a folyamatban.

A külügyminiszter szerint Horvátország uniós csatlakozása után az a legfőbb kérdés, hogy ez milyen új lehetőségeket nyújt a kétoldalú és a közép-európai együttműködés fejlesztésére.

"Az eddigi együttműködési formát folytatjuk, de lesz egy új területe az együttműködésnek" – mondta Martonyi János, és példának hozta fel a visegrádi országokat. Van egy sor megvalósítandó projekt, elsősorban infrastrukturális téren és az energiapolitikában. A külügyminiszter ezek között említette két új határátkelő megnyitását, az autópálya-építést és a Krk szigeten létesítendő cseppfolyósgáz-terminált (amiről Zágrábban egyelőre nem született döntés), illetve a horvát és a magyar gázvezetékek összeköttetésének megteremtését abban az esetben, ha lesz terminál.

Magyarország egyik törekvési iránya az EU-ban a további bővítés támogatása, és a következő feladat az, hogy a többi nyugat-balkáni ország, Szerbia, Montenegró és Macedónia, is csatlakozzon az EU-hoz - fejtette ki a külügyminiszter, aki szerint a múlt héten parafált belgrádi-pristinai megállapodás kétségkívül egy történelmi jelentőségű áttörés, bár sokan felhívják a figyelmet arra, hogy oda kell figyelni a szerződés végrehajtására is. A megállapodással és az Európai Bizottság kedvező értékelésével valóban megnyílt az út Szerbia és az Európai Unió tárgyalásai előtt.

Újságírói kérdésre válaszolva Martonyi János kijelentette: nem osztja azt az álláspontot, hogy Magyarország ne hagyja jóvá Szerbia uniós csatlakozását mindaddig, amíg a szerb fél nem orvosolja a magyar történelmi sérelmeket.

Emlékeztetett arra, hogy a szerbiai rehabilitációs és restitúciós törvény hátrányos megkülönböztetést tartalmazott mindenekelőtt a vajdasági magyarokkal szemben, és látszólag voltaképpen a kollektív bűnösség elvét követte. Budapest akkoriban egyértelműen jelezte azt, hogy amennyiben ez a probléma nem oldódik meg, Magyarország nem tudja támogatni Szerbia tagjelölti státusát. A törvények módosításával azonban a probléma megoldódott, és most egy nagyon fontos folyamat indult meg, alapvetően a két ország köztársasági elnöke között. (Áder János magyar és Tomislav Nikolic szerb elnök a tervek szerint hamarosan közösen hajt fejet a II. világháborúban megölt magyar és szerb áldozatok emléke előtt a vajdasági Csúrogon).

"Nagyon bízom benne, hogy ez a kiengesztelődés megtörténik, és ez mindenképpen segíteni fog a két ország egész kapcsolatrendszerében" – mondta Martonyi János.

Kapcsolódó elemek