Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

V. Németh: A haszon maradjon a termelőknél

A kormány, az Országgyűlés és a Vidékfejlesztési Minisztérium is azért dolgozik, hogy a mezőgazdaságban a haszon minél nagyobb arányban azoknál maradhasson, akiket az valóban megillet, vagyis a haszon maradjon termelőknél - hangoztatta V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár a jáki gazdanapon vasárnap.


Dátum: 2013-04-28 15:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191389
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:01:34.891063, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A termelők segítése érdekében a kormányváltást követően már számos intézkedés, miniszteri rendelet és törvény született, és számos jogszabály megalkotása folyamatban van - hangsúlyozta.

Szavai szerint ilyen például a földforgalmi törvény, amellyel azt kívánják biztosítani, hogy csak földműves vásárolhasson termőföldet Magyarországon.

A szaktárca intézkedéseivel azt szeretné elérni, hogy a magyar termelők minél magasabb feldolgozottságú terméket állítsanak elő és juttassanak el a piacra - tette hozzá.

Mindezt jogszabályokkal és pályázati támogatásokkal is kívánják segíteni. Így nyitottak a pályázati lehetőségek kisebb élelmiszeripari üzemek, vagy például a vágópontok számára, amelyekből Vas megyében az utóbbi időben három épült.

A helyi termelői piacok nyitásának megkönnyítése érdekében eltörölték az előzetes engedélyeztetést, csak bejelentéshez kötik azok nyitását, de nagy várakozással tekintenek a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara létrehozására is - sorolta.

Az intézkedések nem csupán az agrárium, de az egész vidék érdekeit szolgálják, hozzájárulnak a termőföld és a víz minőségének megőrzéséhez, az egész kultúrtáj szépségének megőrzéséhez és a vidéki közösségek megtartásához is hozzájárul - mondta.

Kapcsolódó elemek