Németh: Újabb csökkentést tervez a kormányzat
Újabb tízszázalékos mérséklést tervez a kormányzat az ősz folyamán az áram, a távhő és a gáz tekintetében – mondta a Lánchíd Rádióban a rezsicsökkentés végrehajtásáért felelős miniszteri biztos.
Dátum: 2013-04-29 09:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191403
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:01:40.004870, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Németh Szilárd hozzátette: a piacot is kedvezően befolyásolhatja a rezsicsökkentés újabb állomása, vagyis hogy most olcsóbbá válik a PB-gáz. Németh Szilárd hozzátette: át kell alakítani a közszolgáltatás rendszerét, mégpedig úgy, hogy azok közösségi tulajdonban legyenek. Németh Szilárd nem zárta ki, hogy 2014 tavaszán még további mérséklésre kerül sor, így akkorra összességében megvalósulna a 30 százalékos rezsicsökkentés Magyarországon.
Az Országgyűlés hétfői ülésén törvénybe foglalhatja az eddig bevezetett, valamint a nyárra tervezett rezsicsökkentéseket.