Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A honvédek megmutatták, hogy a nemzet számíthat rájuk"

A magyar honvédek a márciusi havazás idején megmutatták, hogy az egész nemzet számíthat rájuk, és így méltók a magyar zászló alatt szolgált elődökhöz - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter hétfőn Székesfehérváron, ahol elismeréseket adott át a márciusi rendkívüli időjárási helyzetben tanúsított helytállásért a Magyar Honvédség több egységének és tagjának.


Dátum: 2013-04-29 11:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191404
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:01:40.411140, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságán rendezett ünnepségen a miniszter kijelentette, hogy a honvédséget semmilyen kritika nem érte akkori teljesítménye miatt, "mert nem érhette".

Hende Csaba elmondta, hogy a hóhelyzet idején minden olyan feladatot elvégeztek, amelyet a törvények szerint a katasztrófavédelem és a megyei védelmi bizottságok felkérésére el kellett végezniük. Hozzátette, a bevetések a honvédség szinte valamennyi alakulatát érintették.

A tárcavezető megnyugtatónak nevezte, hogy a sok kellemetlenség ellenére emberéletet nem követelt az Európában is példátlan időjárási helyzet.

Az ünnepség részeként a miniszter a szolgálati érdemjel bronz fokozatát, emléktárgyakat és elismerő okleveleket nyújtott át honvédeknek. Szintén emléktárgyakat és emléklapokat adott beosztottjainak Benkő Tibor vezérezredes, vezérkari főnök és Domján László a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságának parancsnoka is.

Kapcsolódó elemek