Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megegyezik a nyilvános leirat és az eredeti hangfelvétel

A Fidesz szerint az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának tagjai hétfő délelőtt személyesen győződhettek meg arról, hogy a Portik Tamás és Laborc Sándor találkozóiról szóló, nemrég nyilvánosságra hozott leiratok tartalma megegyezik a két megbeszélést tartalmazó eredeti, vágatlan hangfelvételen hallhatókkal.


Dátum: 2013-04-29 11:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191405
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:01:40.828918, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Erről Csampa Zsolt, a testület fideszes tagja beszélt újságíróknak azt követően, hogy a bizottság több tagjával belehallgathattak az eredeti hangfelvételekbe a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat épületében. A kormánypárti politikus úgy fogalmazott, a közzétett leiratokban "nincsen se csűrés, se csavarás", az abban foglaltak szó szerint megegyeznek azzal, amit a képviselők hétfőn meghallgathattak. Tájékoztatása szerint a bizottság tagjai külön-külön hallgathattak bele a két felvételbe, amelyben nem voltak kisípolva a leiratokban kitakart nevek. Hozzátette, a Fidesz a nemzetbiztonsági bizottság keddi ülésére alakítja ki álláspontját az ügy további teendőiről, a hangfelvétel nyilvánosságra hozásáról pedig a belügyminiszternek és az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatójának kell döntenie.

Az Alkotmányvédelmi Hivatal az előző héten oldotta fel a Portik Tamás, az 1990-es évek olajszőkítési ügyleteiről ismert Energol Rt. egykori igazgatója és Laborc Sándor korábbi titkosszolgálati vezető közötti két megbeszélésről készült hangfelvétel titkosságát. Az anonimizált leiratokat kedden feltették az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága honlapjára. A dokumentumok szerint 2008-ban két alkalommal találkozott egymással Portik Tamás és Laborc Sándor, két másik személy társaságában. A megbeszéléseken készült hangfelvételek szerint Laborc a Portiktól származó, közéleti szereplőkre terhelő információkat a nyilvánosság előtt akarta felhasználni. A hangfelvételek leirataiból kiderül, Portik félt attól, hogy 2010-ben a baloldal elveszti a választásokat, és mindent megtett volna, amit kérnek tőle.

Kapcsolódó elemek