Salgótarján: házfelújítások uniós forrásból
Európai uniós forrásból újítják fel Salgótarján "kolduspalotáit", az Acélgyári és a Salgó úti, rossz állapotú társasházak mellett a 264 lakásos önkormányzati garzonház átalakítását is elvégzik. A belvárosi terek megújításával is járó szociális városrehabilitációhoz 400 millió forintot nyert a város – jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Székyné Sztrémi Melinda (Fiedesz-KDNP), Salgótarján polgármestere.
Dátum: 2013-04-29 11:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191406
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:01:41.259003, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A polgármester hozzátette: regionális keretből kapott támogatást az önkormányzat saját forrásból 509 millió forintra egészítette ki. A pénzből többek között felújítják az acélgyár környékén a városképet rontó úgynevezett kolduspalotákat, a katolikus templom előtti teret, és az evangélikus lelkészi házat közösségi foglalkoztatóvá építik át, a szociális város-rehabilitációs munkálatok során felújítják az Erzsébet-teret, valamint a Garzonház korszerűsítését is elvégzik. Ezen túl egy másik pályázati alapból 40 millió forintot fordítanak a női átmeneti szálló átépítésére is - mondta Székyné Sztrémi Melinda. A polgármester emlékeztetett arra, hogy a most bejelentett fejlesztéssel együtt zajlik a hetekkel ezelőtt kezdődött salgótarjáni funkcióbővítő városrehabilitáció, amelynek keretében a mozi és a Múzeum-tér újul meg a nógrádi megyeszékhelyen.
Lőrincz Gyula, a Salgótarjáni Városfejlesztési és Városüzemeltetési Iroda vezetője megjegyezte: példa nélküli, hogy európai uniós forrásokból tudnak ilyen mértékű beavatkozásokat végezni, és olyan lakóknak az ingatlanai is felértékelődnek ezáltal, akiknek sokszor a rezsi kifizetésére sincs elég pénzük.