Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A termőföld felét kis- és közepes birtokok keretében műveljék

Mi úgy látjuk, hogy ma a termőföld ötven százalékát nagybirtokok keretében, a másik ötven százalékát pedig kis- és középbirtokok keretében művelik meg. A kormánynak van egy célja: változtatni akarunk az arányokon - jelentette ki Orbán Viktor hétfőn a parlamentben egy szocialista országgyűlési képviselő kérdésére reagálva.


Dátum: 2013-04-29 15:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191422
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:01:46.789083, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Orbán Viktor válasza és viszonválasza a Parlamentben az azonnali kérdések órájában

Ahogy az önök generációja hajnalban fel tudott kelni, meg ahogy mi, személy szerint is hajnalban felkeltünk az állatokhoz, lesz olyan fiatal magyar vidéki nemzedék, amelyik hajlandó lesz hajnalban felkelni dolgozni. Mi hiszünk ebben, és erre is akarjuk nevelni őket - mondta viszontválaszában Orbán Viktor.

Orbán Viktor szerint kétségkívül igaz, hogy az állattenyésztés nagyüzemi keretek között sikeres Magyarországon, de ebből nem következik, hogy középbirtokos keretek között ne lehetne sikeres. Ezért nekünk hozzá kell kapcsolnunk a földre vonatkozó döntésekhez még számos adózási és támogatási politikai elemet is, ahhoz, hogy a középbirtokosok fenn tudják tartani a magyar mezőgazdaság mai állattenyésztési színvonalát. Meg vagyunk győződve arról, hogy ez lehetséges – zárta szavait a miniszterelnök

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 489, 'source_type': 'media', 'source_id': 10495, 'target_type': 'article', 'target_id': 127018, 'relation_type': 'describes'}