Anti-graffiti megállapodást kötött a MÁV
A MÁV megállapodott mintegy 40 graffitissel, hogy ha általában megkímélik a vasúti kocsikat és műemléképületeket, a MÁV tűzfalakat és mintegy félszáz összefirkált kerékpár- és poggyászszállító kocsit ajánl fel számukra - mondta Vizsy Ferenc, a vasúttársaság személyszállítási üzletágának főigazgatója sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
Dátum: 2003-08-04 12:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13398
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:40:46.513273, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az erről szóló megállapodást hétfőn írták alá a résztvevők.
- A MÁV mintegy 50-100 vasúti kocsit ajánl fel legális, szabadon festhető felületként a graffitiseknek - ismertette a főigazgató.
Vizsy Ferenc elmondta: tavaly 520 vasúti kocsit festettek le a graffitisek, ami a MÁV-nak 100 millió forintos kárt okozott. Egy kocsi újrafestési költsége akár a félmillió forintot is elérheti.
Vizsy Ferenc elmondta: a MÁV a jövőben a háromezer személyszállító vasúti kocsijainak 40 százalékára anti-graffiti fóliát tesz, illetve lakkal borítja be. Ennek költsége összesen mintegy egymilliárd forint.
Hangsúlyozta: a MÁV a kijelölt szabad falfelületeket és vasúti kocsikat csak a nyilatkozatot aláíró graffitiseknek biztosítja, más "firkálók" tevékenysége, illetve a megállapodásban nem szereplő kocsik, épületek összefirkálása továbbra is rongálásnak minősül. Hozzátette: a rongálókkal szemben a vasúttársaság az eddigieknél sokkal szigorúbban lép majd fel.
MTI - fidesz.hu