Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Németh: A szolgáltatók kötelesek tájékoztatni a fogyasztókat

Az elfogadott törvény a víz-, a csatorna-, és a kommunális szemétszállítás díját 10 százalékkal csökkenti július 1-jei hatállyal a végszámlák tekintetében. A szemét esetében 2012. április 14-hez képest kell 10 százalékkal mérsékelni a lakossági díjakat – magyarázta Németh Szilárd, a Fidesz országgyűlési képviselője, a Duna Televízió Közbeszéd című hétfői műsorában. Hozzátette: a kéményseprés, illetve a szennyvízszippantás díja még szakértői egyeztetés alatt áll, vélhetően mindkettőt valamilyen hatósági áras formában rendezik majd.


Dátum: 2013-04-30 08:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191443
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:01:54.911054, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Németh Szilárd a Duna Tv Közbeszéd című műsorában

A lépések betartásának ellenőrzésével kapcsolatban kifejtette: hétfőtől a szolgáltatóknak a kiküldött számlával együtt írásban kell tájékoztatniuk a fogyasztókat, hogy az adott háztartásban miként hajtották végre a 10 százalékos mérséklést. Ha bármilyen probléma felmerül, akkor a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz (NFH) lehet fordulni – húzta alá.

A szolgáltatóknak minden hónap 15-ig kell tájékoztatniuk az NFH-t, hogy hogyan hajtották végre a rezsicsökkentést. Amennyiben a hatóság egy számlával kapcsolatban szabálysértést állapít meg, akkor az a háztartás, ahol ez felmerül, 10 ezer forint kötbért kap majd a szolgáltatótól – hangsúlyozta.

Önköltségessé tennék a mezőgazdasági vízszolgáltatást

A mezőgazdaság területén az egész közszolgáltatást újra kell gondolni, amelyet egy új közszolgáltatási kódexben, egy törvénycsomagban kell majd szabályozni – váltott témát a rezsicsökkentés végrehajtását ellenőrző munkacsoport vezetője.

A közszolgáltatások tekintetében fontos, hogy többségében vagy teljes egészében közösségi tulajdonban legyenek a cégek, és non-profit tevékenységet folytassanak, hogy a fogyasztók ki tudják fizetni a szolgáltatás árát – szögezte le Németh Szilárd.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3803, 'source_type': 'media', 'source_id': 10499, 'target_type': 'article', 'target_id': 127036, 'relation_type': 'describes'}