Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elfogadták a köznevelési törvény módosítását

Elfogadta a parlament kedden a köznevelési törvény módosítását. Ez alapján az iskolák fenntartói engedéllyel húsz százalékkal eltérhetnek a jogszabályban meghatározott 27 fős maximális osztálylétszámtól.


Dátum: 2013-04-30 09:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191449
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:01:57.268189, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Michl József (KDNP) javaslatát 223 igen szavazattal, 14 nem ellenében, 7 tartózkodás mellett hagyták jóvá.

A törvénybe az oktatási bizottság javaslatára az is bekerült, hogy ha a mindennapos testnevelés feltételei nem adottak, akkor hetente egyszer legfeljebb két testnevelésórát összevonva lehet megtartani.

Változás, hogy az egyházi fenntartású iskolákban - bizonyos feltételek mellett - az etika tantárgyat a hittan válthatja ki.

Kikerült viszont az előterjesztésből az, hogy az iskolákban minden tanítási napon biztosítani kell a tanulók felügyeletét, étkeztetését, illetve a sajátos nevelési igényű gyermekek egésznapos felügyeletét. Ezt a tervezett rendelkezést kormánypárti és ellenzéki képviselők is a sztrájkjog korlátozásának tartották.

Kapcsolódó elemek