Orbán Viktor kitüntette Hans-Gert Pötteringet
A Magyar Érdemrend nagykeresztje kitüntetést adta át Orbán Viktor Hans-Gert Pötteringnek, az Európai Parlament volt elnökének. A miniszterelnök méltató beszédében a német kereszténydemokrata politikust kivételes embernek nevezte, akinek egész eddigi pályája a közös Európa megteremtését szolgálta.
Dátum: 2013-04-30 15:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191472
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:02:05.816741, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
„Hans-Gert Pöttering felismerte, hogy csupán egyetlen fonal van, amely segítségével az unió zászlaja egybeszőhető. Ez a fonal a kereszténység értékrendszere, amely Európa nemzeteinek közös hagyománya” – hangsúlyozta a magyar kormányfő. „Európa magja az emberi méltóság, a szabadság és az a keresztény emberkép, amely felelősséget hangsúlyoz önmagunkért és közösségeinkért. A kontinensnek nincs jövője, ha Európát csak a pénzügyekre és a gazdaságra korlátozzák” – idézte a német politikus korábbi szavait a magyar miniszterelnök.
Orbán Viktor hangsúlyozta, magyarként is hálásak vagyunk Hans-Gert Pötteringnek, mert mindent megtett azért, hogy Magyarország végre ismét visszatérhessen Európa népeinek abba a közösségébe, amelyhez ezer éves történelme köti.
1956 óta csodálja a magyarok soha meg nem szűnő szabadságvágyát
Hans-Gert Pöttering beszédében elmondta, amikor 1979-ben európai parlamenti képviselővé választották, akkor csak álom lehetett számára, hogy egy napon itt állhat a magyar parlamentben, fogadja a miniszterelnök, és Magyarország már EU-tag. Felidézte, az 56-os magyar forradalom idején 11 éves volt, ez volt az első politikai esemény, melyre felfigyelt; és azóta csodálja a magyarok soha meg nem szűnő szabadságvágyát. Ez mutatkozott meg 1989. augusztus 19-én is, amikor Sopronban a magyarok kiengedték a németeket – tette hozzá.
A kitüntetett az Európai Uniót jó közösségnek nevezte. Korábban a nemzetek háborúztak egymással, a nagyobb, a hatalmasabb diktálta a jogot, most viszont a jog határozza meg a hatalmat. Ez az út, amely a jövőbe vezet a közös Európában – fűzte hozzá.