A hülyeség - ha fájna, 2003. augusztus 4.
A védelmi miniszter vasárnap a Magyar Hírlapnak azt mondta: fel kell készülni Irakban a támadásokra, ám ha ezek sorozatosak, a politikának kell felismernie azt a pillanatot, amikor azt mondja: állj, innentől nem megyünk tovább. A kivonás amúgy csak a végső mozzanat lenne, első lépésben a katonák a körletükben maradnának. MTI-hír: Csütörtökön több hatvan milliméteres aknagránát csapódott be a magyar egységek szálláshelyének is helyet adó iraki bázis területére.
Dátum: 2003-08-04 15:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13401
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:40:47.422152, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Juhász Ferenc a Magyar Hírlapnak az iraki magyar misszióról vasárnap azt mondta: fel kell készülni a támadásokra, ám ha ezek sorozatosak, a politikának kell felismernie azt a pillanatot, amikor azt mondja: állj, innentől nem megyünk tovább. Őt - tette hozzá - az nem érdekli, hogy más országok illetékesei ilyet nem mondtak, s tisztában van az esetleges presztízsveszteséggel is, mégis kitart elképzelése mellett. A kivonás amúgy csak a végső mozzanat lenne, első lépésben a katonák a körletükben maradnának. Ennek elvi lehetőségét Juhász már kérte is a lengyel parancsnokságtól.
Felmerül a kérdés, hogy mivel jobb, ha a körletben tartózkodnak a katonák, amikor vasárnap a magyar előkészítő csapat vezetője arról tájékoztatott: csütörtökön több hatvan milliméteres aknagránát csapódott be a magyar egységek szálláshelyének is helyet adó iraki bázis területére. Ha a támadás és az erről szóló tájékoztatás között eltelt négy napot figyelembe vesszük, nem biztos, hogy a politika időben felismeri, eddig és ne tovább. A késlekedés akár emberéletekbe is kerülhet, amit Juhász Ferenc miniszter a kontingens hétfői búcsúztatásán igen nagyvonalúan "balesetnek" nevezett.
fidesz.hu