Turisztikai szezonnyitó Keszthelyen - megkoszorúzták a Balatont
Keszthelyen turisztikai évadnyitó ünnepséget tartottak a Balaton megkoszorúzásával, méltatva a tavalyi és idei nagyléptékű fejlesztéseket, amelyek révén a város központja önmagában véve turisztikai attrakcióvá vált.
Dátum: 2013-05-01 15:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191496
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:02:14.890990, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA Balaton parton a város képviselőtestülete, egyházi és világi méltóságok, valamint a járókelők tömege előtt megtartott ünnepi beszédében Pálinkás Róbert (Fidesz-KDNP), Keszthely alpolgármestere ismertette a városban tavaly óta megvalósult infrastrukturális valamint turisztikai, városfejlesztő projekteket. Kiemelte a Keszthely főterén tavasszal befejezett, 2 milliárd forint értékű belváros-rehabilitációt, amelynek révén a település központja önálló attrakcióvá válva köti össze a Festetics kastélyt a Balaton partjával.\xa0\xa0\xa0\xa0', 'Beszámolt a város további turisztikai fejlesztési terveiről is, köztük a kastély 1,8 milliárd forintos felújításáról, valamint egy újabb elnyert, vissza nem térítendő 350 millió forintos támogatásról, melynek révén egyebek közt műjégpálya és vízi-játékpark épülhet, a megvalósulás előtt álló közlekedési fejlesztésekkel pedig megújul a buszpályaudvar és a vasútállomás.
\xa0\xa0\xa0
Manninger Jenő (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő, a Zala megyei Közgyűlés elnöke arról beszélt, hogy a Balaton törvény módosításával, mintegy tíz éves küzdelem árán sikerült a várostól délre is befektetési területet biztosítani. Mint kifejtette, feladatának tekinti dolgozni azért, hogy folytatódjon Keszthelyen a sétányépítés, összekötve a kikötőket.
\xa0\xa0\xa0
Horváth Viktória, a Nemzetgazdasági Minisztérium turisztikáért felelős államtitkára, aki a közeli Gyenesdiáson nőtt fel, felidézte hajdani élményeit, és elismerően szólt a vendéglátásról, mint szakmáról és szolgáltatásról, ami "nem hobbi, nem lehet B-terv, hanem kemény munka".
\xa0\xa0\xa0
A szezonnyitó ünnep után, amit vásár és térzene kísért, a Csobánc hajó fedélzetéről megkoszorúzták a résztvevők a Balatont.']