Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rogán: Balogh Józsefnek kell döntenie saját mandátuma sorsáról

A Fidesz frakcióvezetője szerint kizárólag az élettársának bántalmazásával gyanúsított Balogh József rendelkezhet parlamenti mandátuma sorsáról azt követően, hogy a politikus kilépett a kormánypárti képviselőcsoportból és hétfőtől már függetlenként vesz részt az Országgyűlés ülésein.


Dátum: 2013-05-02 15:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191530
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:02:27.908203, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Rogán Antal erről csütörtökön, Budapesten beszélt újságíróknak. Mint mondta, a Fidesz képviselőcsoportjának vezetőjeként elegendő türelmet adott Balogh Józsefnek az ügy tisztázására, az elmúlt napokban azonban világossá vált, "súlyos probléma van" a politikus és élettársa között.

A Fidesz frakcióvezetője megerősítette, magánemberként, férjként és politikusként is elítéli a családon belüli erőszakot, hasonlóan a képviselőcsoport többi tagjához. Ezt jelezte Balogh Józsefnek is, aki erre válaszoló levelében kilépett a kormánypárti frakcióból - közölte.

Rogán Antal hangsúlyozta, tudomásul vette a jövő héttől függetlenként politizáló képviselő döntését és azt kérte, mindenki várja ki a politikus ellen indult eljárás végét. Balogh József lemondásának szükségességéről szólva úgy fogalmazott: "kifejezhetem én a szándékunkat, (...) a képviselők ettől függetlenül maguk dönthetik el mi történjen a mandátumukkal".

Kapcsolódó elemek