Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Nem volt politikai szándék"

Semmifajta néven nevezhető politikai orientáció nem volt a kiválasztásnál – szögezte le Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján a trafikkoncessziókról szóló sajtóhírekre reagálva.


Dátum: 2013-05-02 15:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191531
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:02:28.342525, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Kósa Lajos sajtótájékoztatója

Ugyanakkor elmondta, hogy a nagyobbik kormánypárt is tájékozódott a trafikkoncessziók ügyében, és azt tapasztalta, hogy nem lehet egyértelmű politikai orientációt megállapítani a pályázatok nyerteseinél. „Több száz olyan nyertes van, akik nyilvánvalóan a baloldalhoz köthetők” – mutatott rá Kósa Lajos, hozzátéve: egyértelműen jobbikos kötődésű nyerteseket is találtak.

A Fidesz ügyvezető alelnöke emlékeztetett, hogy a rendszer átalakításának kezdetén volt egy kimondatlan céljuk, „akik korábban is trafiküzemeltetésből éltek, azok, ha lehet, nyerjenek a trafikpályázaton. Hiszen senkinek nem lehet a célja ezeknek az embereknek az ellehetetlenítése.”

Ugyanakkor hangsúlyozta, természetes, hogy sok fideszes kötődésű ember is nyert a pályázatokon. Ezt Kósa Lajos azzal magyarázta, hogy a 2010-es választásokon sokkal több fideszes képviselő nyert, mint ellenzéki, „és sokkal több embernek nyilvánvalóan sokkal több kapcsolata van, és már csak véletlenszerűen is sokkal többen lehetnek” a nyertes pályázók között.

Ismételten leszögezte: mindenfajta politikai összefüggést keresni teljes képtelenség. „Egy sor példa mutatja azt, hogy kifejezetten baloldali kötődésű emberek is nyertek a trafikpályázaton” – fűzte hozzá. Egyúttal óvatosságra is intett Puch József példája kapcsán, ugyanis, mint utóbb kiderült, Puch László MSZP-s politikussal csak névrokon.

„Napnál világosabb, hogy ez jót tesz a foglalkoztatásnak, erősíti a kis- és középvállalkozói szektort egy olyan szegmensben, amiben egyébként a multik automatikusan kiszorítják erőfölényükkel a többi szereplőt” – fogalmazott, felidézve, hogy a korábbi rendszerben a kiskorúak rendkívül könnyen juthattak dohánytermékekhez. „Ezt most már meg tudjuk akadályozni” – szögezte le.

Arra a felvetésre, hogy nyilvánosságra hozzák-e pályázatokat, Kósa Lajos azt mondta: ehhez minden pályázónak hozzá kellene járulnia adatai nyilvánosságához. Mint mondta: a nyilvánosságra hozatal komoly egyéni sérelmeket okozna, de ha Péterfalvi Attilának, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökének más az álláspontja, akkor annak megfelelően járnak el.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3859, 'source_type': 'media', 'source_id': 10513, 'target_type': 'article', 'target_id': 127105, 'relation_type': 'describes'}