A Fidesz és a KDNP együttműködése Zuglóban is töretlen
Az utóbbi napokban megjelent, Zuglót érintő sajtóhírekkel kapcsolatban a Fidesz Zuglói Szervezete üdvözli a KDNP Zuglói Alapszervezetének április 30-án kiadott nyilatkozatát, melyben elutasítja a Szövetség a Zuglóiakért csoportosulás együttműködési ajánlatának elfogadását.
Dátum: 2013-05-02 16:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191532
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:02:28.757511, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egyben megerősíti, hogy a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség a Kereszténydemokrata Néppárttal 2010-ben országosan kötött együttműködési megállapodásával összhangban folytatja a továbbiakban is a kerület kormányzását.
Tájékoztatásuk szerint Dr. Papcsák Ferenc, a Fidesz Zuglói Szervezetének elnöke, a kerület polgármestere eddig sem tartotta kétségesnek, de most különösen üdvözli, hogy a KDNP zuglói szervezete kiáll a polgári értékrend mellett, és szavazataival, döntéseivel a Fidesz szövetségeseként mindenkor a zuglóiak érdekét szolgálja - zárul a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Zuglói Szervezetének közleménye.