A távfűtés kompenzációja évi 42 milliárd forintba kerül
A gázzal való távfűtés jelenleg versenyhátrányban van az egyedi gázfűtéssel szemben, ezért kompenzálja az állam a hátrányt. Mintegy 640 ezer lakásról van szó, a kompenzáció évi 42 milliárd forintba kerül - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és energiaügyért felelős államtitkára a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének elnökségi ülésén, csütörtökön Budapesten.
Dátum: 2013-05-02 18:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191540
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:02:31.947522, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kovács Pál elmondta, hosszú távon a távfűtésnél ki kell váltani a földgázt. Ez történhet biomasszával, geotermikus energiával, illetve napenergiával.
Fekete Csaba, a szervezet elnöke azt emelte ki, hogy a távfűtő rendszerek bármilyen energiahordozóval előállított hőt be tudnak fogadni, és továbbítani a fogyasztóknak.
Az elnökségi ülésen bemutatták Garbai László műegyetemi professzor Távhőellátás-Távhőszállítás című könyvét, amelyet az államtitkár és a szakmai szövetség elnöke mellett méltatott Péceli Gábor, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) rektora is.