Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A trafikpályázatok előre közölt és tudott szabályok alapján zajlottak"

Közleményben utasította vissza a trafiküzemeltetési pályázattal összefüggésben megfogalmazott szocialista vádakat több Hajdú-Bihar megyei fideszes politikus csütörtökön.


Dátum: 2013-05-03 08:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191542
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:02:32.703284, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\t"A sajtóban megjelent, zavaros - és politikai erkölcsömmel összeférhetetlen levéllel kapcsolatos - információkat egyértelműen visszautasítom és elhatárolódom mindentől, ami abban megfogalmazódott" - írta Bodó Sándor, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés fideszes elnöke az MTI-hez eljuttatott közleményében.\xa0Az ezzel kapcsolatos hamis vádak alaptalanságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy lakóhelyemen a trafikkoncessziót helyi politikai ellenfelem vállalkozása nyerte el" - zárul Bodó Sándor rövid közleménye.

\xa0\xa0\xa0

A szocialisták a külföldi kereskedőláncokért emelnek szót', 'Pósán László, a Fidesz debreceni elnöke, országgyűlési képviselő és Tasó László fideszes országgyűlési képviselő ugyancsak közleményben reagált a hajdú-bihari szocialista politikusok sajtótájékoztatójára.\xa0"Amikor (a szocialisták) a trafikügyet támadják, azokért a kereskedőláncokért emelnek szót, amelyek nagyrészt külföldi tulajdonban vannak. A trafiktörvénnyel néhány száz nagykereskedői érdekkör helyett 6000 magyar családnak akarunk egzisztenciát, megélhetést teremteni. Tudjuk, hogy ez nem tetszik az MSZP-nek, ahogyan a bankadó vagy a rezsicsökkentés sem tetszett, mert a baloldal Magyarországon mindig a külföldi érdekek oldalán áll" - írták.

\xa0\xa0\xa0

A fideszes politikusok szerint "a trafikpályázatok teljesen nyílt, előre közölt és tudott szabályok alapján zajlottak".\xa0A pályázatok nyerteseit nem politikai alapon választották ki sehol az országban. Ez a tény nem illeszkedik a szocialisták lejárató kampányának logikájába, ezért csak szelektíven és tendenciózusan, előre elhatározott szempontok szerint olvasták a pályázaton nyertesek névsorát - írta Pósán László és Tasó László.']

Kapcsolódó elemek