Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A fővárosi színházak megállják a helyüket

A főpolgármester szerint a fenntartó fővárosi önkormányzat köszönettel tartozik a hálás közönségért és a sok teltházas előadásért, és a Színházak éjszakája tavalyi sikere után fel sem vetődött, hogy ne legyen folytatás.


Dátum: 2013-05-03 14:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191565
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:02:41.693457, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA japán színészek között él a mondás a különleges harmadik szemről, vagyis a színész egy szemével csak a nézőt figyeli. A Színházak éjszakáján fordított a helyzet, a nézők láthatnak a kulisszák mögé: lesznek táncórák, katonadalok, jelmezpróbák, közönségtalálkozók és sok zene. Színházasdit játszik szinte az egész város - mondta Tarlós István a hétvégi fővárosi rendezvény pénteki sajtótájékoztatóján.\xa0A városvezető úgy vélte, közös munka és felelősség, hogy mozgásban tartsák a nézőket és képesek legyenek hatni rájuk.

\xa0\xa0\xa0

A\xa0Színházak éjszakájával sokat nyer a néző', 'Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója a nézők hűségét hangsúlyozta és azt, hogy a színházba járók közösségi élményre vágynak. Ennek az élménynek a megsokszorozása hívta életre ezt a "kalandos éjszakát", ahol a cél, hogy a színház mindenkié lehessen.

Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója arról beszélt, hogy a Színházak éjszakájával sokat nyer a néző, mert más aspektusból is megismerheti a teátrumot. "Sokat kapnak a színházak, a színészek pedig sajátos oldalukról is megmutatkozhatnak".\xa0Mint elhangzott, a több mint száz előadás között sok új bemutató lesz, a programok üzenete pedig az, hogy a fővárosi színházak energikusak, élénkek, életörömöt közvetítenek.

\xa0\xa0\xa0

A Színházak éjszakáját szombat déltől vasárnap hajnalig rendezik, a Fővárosi Önkormányzat 14 színháza várja a közönséget.\xa0A rendezvény programja a www.szinhazakejszakaja.hu oldalon olvasható. A Színházak éjszakája támogatója a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), a közmédia több magazinműsorában és hírműsorában is szó lesz a rendezvényről. A Kossuth Rádió Belépő című műsora élőben közvetíti a Thália Látványstúdióból az eseményeket 22 óra 10 perctől éjfélig.']

Kapcsolódó elemek