Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új vezérigazgató a K and H Bank élén

A K and H Bank igazgatósága hétfői ülésén elfogadta Rejtő E. Tibor vezérigazgató lemondását tisztségéről és a bank élére megbízott vezérigazgatóként John Hollows-t nevezte ki. Erről a bank kommunikációs igazgatósága tájékoztatott hétfőn.


Dátum: 2003-08-04 18:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13409
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:40:49.902365, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A megbízott vezérigazgató kinevezése a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének jóváhagyásától függ.

A megbízott vezérigazgató 1999-től a K and H Bank belga tulajdonosánál, a KBC Banknál az Ázsia-Csendes-óceán térség regionális igazgatója volt, ahol a hat ország tíz fiókjáért felelt.

A K and H Bank igazgatósága a K and H Equities-nél feltárt szabálytalanságok kapcsán Kulcsár Attilán kívül további munkavállalók érintettségét állapította meg. Velük szemben fegyelmi eljárás indult, és ahol indokolt, az elbocsátás is megtörténik. A testület a hétfői ülésen elfogadta Ludo Jacobs vezérigazgató-helyettes lemondását is. A vezető testület döntött arról, hogy a K and H Equities tulajdonosai a belső vizsgálatot tovább folytatják, és a bankcsoport a jövőben is teljes mértékben együttműködik a nyomozó hatóságokkal és a felügyeleti szervekkel.

Az igazgatóság megköszönte Bába Ágnesnek a tevékenységét, aki ez év július 10-ét követően a vezérigazgatói feladatok ellátásával ideiglenesen megbízott senior ügyvezető igazgató volt, és az átmeneti időben kiemelkedő tevékenységet végzett.

Az igazgatósági ülésen részt vevő tulajdonosi képviselők hangsúlyozták: "John Hollows személyében olyan megbízott vezérigazgató került a K and H Bank élére, aki szakmai ismeretei, a bankszektorban szerzett óriási nemzetközi tapasztalata, munkabírása és nem utolsósorban vezetői kvalitásai révén alkalmas arra, hogy irányításával a bank megvalósíthassa terveit."

Herman Agneessens, a KBC nemzetközi tevékenységéért felelős ügyvezető igazgatója, a KBC Bank vezetői bizottságának és a K and H Bank igazgatóságának tagja kiemelte: "a KBC Bank Közép-Európát továbbra is második legfontosabb piacának tekinti, és a K and H Bankcsoportba vetett meggyőződésünket és támogatásunkat nem ingatja meg senki".

John Hollows megbízott vezérigazgató a K and H Bankcsoport céljairól aláhúzta: "továbbra is Magyarország vezető, széles körű szolgáltatásokat nyújtó nagybankja vagyunk és maradunk. Mindent megteszünk azért, hogy megőrizzük vezető pozíciónkat a vállalati piacon és csökkentsük a különbséget a jelen pillanatban a lakossági piacon vezető bankkal szemben. Az eddig sikerre vezető stratégia a jövőben sem változik: ügyfélközpontú magatartással fogjuk megőrizni régi ügyfeleinket, és ennek bizonyításával várjuk az újakat".

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek