Elég volt abból, hogy milliók áldozatát gyalázzák!
A Szovjetunióban volt magyar politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezetének éves találkozóján megszületett állásfoglalás.
Dátum: 2013-05-03 14:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191569
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:02:43.448375, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA magyar történelem valós feltárása, a kommunizmus áldozatai örökségének továbbvitele – ezzel a céllal kötött együttműködési megállapodást tavaly a Szovjetunióban volt magyar politikai Rabok és kényszermunkások Szervezete, az 1945-56 közötti Politikai Elítéltek közössége, a Recski Szövetség és a Fidelitas.', 'A négy szervezet elnöke mai találkozójukon megütközve tapasztalták azokat a provokációkat, amelyek a vörös csillag és az önkényuralmi jelképek kegyeletgyalázó használata során május elsején előfordultak. Soha nem szabad elfelejteni, hogy Magyarországon a vörös terrornak legalább 2 millió áldozata volt, akik közül még sokan köztünk vannak, s ma is megvan bennük az eltökéltség, hogy a hazájukért, magyarságukért, hitükért kiálljanak!', 'Mint ismeretes, az Alkotmánybíróság április 30-i hatállyal semmisítette meg az önkényuralmi - nemzetiszocialista és kommunista diktatúrákkal kapcsolatos - jelképek használatát tiltó Btk.-paragrafust. A testület álláspontja szerint az önkényuralmi jelképek büntetőjogi fenyegetettsége az emberi méltóság és az alkotmányos értékrend védelme érdekében indokolt lehet, ám a jelenlegi szabályozás túl tág, a jelképhasználatot általában bünteti, és ezzel aránytalanul korlátozza a véleménynyilvánítás szabadságát. Tiltakozunk az Alkotmánybíróság döntése miatt, mert május 1-jén bebizonyosodott, hogy a szűkebb jogi szabályozás ellenére vannak ma olyanok, akik visszaélnek az önkényuralmi jelképek használatával, mely megítélésünk szerint kegyeletsértő, megalázó és ellentétes az áldozatok emberi méltósághoz való jogával.', 'Ágh Péter országgyűlési képviselő, a Fidelitas elnöke
Menczer Erzsébet országgyűlési képviselő, a SZORAKÉSZ elnöke
v. Fehérváry István, az 1945-56 közötti magyar Politikai Elítéltek Közössége elnöke
v. Krasznay Béla, a Recski Szövetség elnöke']