Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

NFM: pótjegyet kell váltaniuk a képviselőknek is

A miniszterelnök utasításának megfelelően nem mentesülnek a vasúti felár megfizetése alól az országgyűlési és európai parlamenti képviselők; a fejlesztési tárca a MÁV-START Zrt. kapcsolódó üzletpolitikai kedvezményének azonnali hatályú megszüntetését kezdeményezte pénteken - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI-vel.


Dátum: 2013-05-03 15:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191572
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:02:44.645383, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A MÁV-START Zrt. saját üzletszabályzata alapján üzletpolitikai kedvezményként biztosított eddig éves bérletet az országgyűlési és európai parlamenti képviselők részére. A névre szóló, fényképes bérlet ára bruttó 190 ezer forint, azzal csak jogos tulajdonosa utazhat a képviselői igazolvány felmutatásával, kizárólag a lakhelye és Budapest között. A képviselőket ez az éves bérlet feljogosította volna a gyorsvonati pótjegy nélküli utazásra egy adott viszonylaton.

Az NFM intézkedése nyomán a MÁV-START Zrt. a továbbiakban nem ad ki kedvezményes éves bérletet az országgyűlési és európai parlamenti képviselők számára. A korábban forgalomba hozott bérletek - tavaly 6 darabot adtak el - érvényességi idejük lejártáig használhatók - írja közleményében a szaktárca.

Az NFM közleményében emlékeztet arra, hogy a közlekedők többféle módon mentesülhetnek a gyorsvonati pótjegy megváltása alól. A MÁV-START Zrt. bérletével vagy START Klub kártyával rendelkező utasoknak nem kell felárat fizetniük. A rendszeresen munkába vagy iskolába vonatozókat így a pótjegyes járatok körének kiterjesztése nem érinti.

A gyorsvonatokra a pótjegyet május 15-étől kell megfizetni.

Kapcsolódó elemek