Demeter: A Portik-Laborc ügy sem félrelépés volt
A fideszes Demeter Ervin szerint a Gyurcsány-kormány idején "üzemszerűen" használták politikai és alvilági célokra a titkosszolgálatokat, így a Portik-Laborc ügy sem "félrelépés" volt.
Dátum: 2013-05-03 15:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191574
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:02:45.469050, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tAz első Orbán-kabinet titokminisztere az MTI-nek pénteken azt mondta, nem véletlen félrelépés Laborc Sándor szövetkezése Portik Tamással, ugyanis a Gyurcsány-kormány időszaka alatt üzemszerűen használták politikai és alvilági célokra a titkosszolgálatokat. "Ez egy hétköznapi gyakorlat volt", üzemszerűen így működött a Laborc-féle titkosszolgálat" - fogalmazott.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Demeter Ervin elmondta: a 2010-es kormányváltás után derült fény például arra, hogy van olyan műveleti dosszié, amiben a Fidesz elnöksége és a pártelnök közötti, 2006-os telefonbeszélgetés tartalmát rögzítették. Emellett - folytatta - az is kiderült, hogy egy fideszes vezetőt rendszeresen lehallgattak. Demeter Ervin hozzátette: a volt főigazgatónak "Ovi" és "Bajusz" néven volt telefonbeszélgetéseket és kapcsolatokat elemző dossziéja.
\xa0\xa0\xa0
Az Alkotmányvédelmi Hivatal az előző héten oldotta fel a Portik Tamás, az 1990-es évek olajszőkítési ügyleteiről ismert Energol Rt. egykori igazgatója és Laborc Sándor korábbi titkosszolgálati vezető közötti két megbeszélésről készült hangfelvétel titkosságát. Az anonimizált leiratokat feltették az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának honlapjára.', 'A dokumentumok szerint 2008-ban két alkalommal találkozott egymással Portik Tamás és Laborc Sándor, két másik ember társaságában. A megbeszéléseken készült hangfelvételek szerint Laborc a Portiktól származó, közéleti szereplőkre terhelő információkat a nyilvánosság előtt akarta felhasználni.', 'A hangfelvételek leirataiból kiderül, Portik félt attól, hogy 2010-ben a baloldal elveszti a választásokat, és mindent megtett volna, amit kérnek tőle.\xa0Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága kedden döntött arról, hogy a Portik-Laborc találkozókat vizsgáló, paritásos alapon működő ténymegállapító albizottságot állít fel.']