Népszavazás lesz Tiszaújvárosban a tervezett börtönről
Népszavazáson dönthet Tiszaújváros lakossága arról, hogy épüljön-e börtön a városban - határozott rendkívüli ülésén a közgyűlés hétfőn. A döntés értelmében szeptember 14-én lesz a népszavazás a városban, a szavazólapon egy kérdés szerepel majd: "Egyetért-e azzal, hogy munkahelyteremtő beruházás részeként a Tiszaújvárosi Ipari Park területén büntetés-végrehajtási intézet létesüljön?"
Dátum: 2003-08-04 18:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13410
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:40:50.254677, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Amennyiben a település lakóinak többsége igennel szavaz, még az sem jelenti automatikusan azt, hogy Tiszaújvárosban épülhet fel az Igazságügyi Minisztérium beruházásában Északkelet-Magyarország új börtöne, a tárca ugyanis még nem hozta meg végletes döntését a helyszínről - hangzott el az önkormányzati ülésen.
A rendkívüli közgyűlésen a 18 tagú képviselő-testületből 17-en voltak jelen: 14-en a népszavazás kiírása mellett szavaztak, 3-an tartózkodtak.
A helyi népszavazás lebonyolítására az önkormányzat 2,74 millió forintot szavazott meg.
A minisztérium tervei szerint a börtönviszonyok enyhítése érdekében a Dunántúlon és Észak-Magyarországon épülne fel egy-egy büntetés-végrehajtási intézet. A mintegy félezer elítélt elhelyezésére alkalmas észak-magyarországi börtön beruházása egyébként 10 milliárd forintba kerülne és 300-350 embernek biztosítana munkát.
A városvezetés áprilisban közmeghallgatáson már ismertette a tárca elképzeléseit, akkor az ott megjelentek véleménye megoszlott a kérdésben.
MTI - fidesz.hu