Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A Gyurcsány-Bajnai-szövetség elvégeztette a piszkos munkát az alvilággal"

A Gyurcsány-Bajnai-szövetség elvégeztette a piszkos munkát az alvilággal, cserébe pedig az igazságszolgáltatás befolyásolását ígérte - jelentette ki szombati sajtótájékoztatóján Ágh Péter, a Fidelitas országos elnöke.


Dátum: 2013-05-04 14:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191594
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:02:53.754294, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Leszögezte, véleménye szerint a maffiabaloldal erkölcsileg megbukott szereplőinek nincs helye a közéletben, ennek megfelelően választ várnak arra, hogy kik adtak megrendelést a lejáratások megrendelésére. Szeretnénk tudni azt is, hogy pontosan mit jelent Gyurcsánynak azon kijelentése, miszerint Bajnainak legalább annyi köze van a Portik-Laborc-ügyhöz, mint neki. Választ várunk arra is, hogy Bajnai Gordon miért nem tett semmit az ellen, hogy az MSZP rendszeresen együttműködik a magyar maffiavezérekkel – sorolta. Hangsúlyozta, amíg ezekre a kérdésekre nem adnak választ a baloldali politikusok, addig nincs erkölcsi alapjuk arra, hogy bárkiről ítéletet mondjanak

Ágh Péter a Képviselői Irodaház melletti parkban tartott sajtótájékoztatóját egy molinó előtt tartotta, melyen az EGYÜTT a Maffiabaloldal felirat volt olvasható Mesterházy Attila MSZP-elnök, Portik Tamás vállalkozó, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon korábbi miniszterelnökök fényképe felett.

Kapcsolódó elemek