Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A nemzeti dohányboltok és az internetes szerencsejáték a Ház napirendjén

A Ház ülése hétfőn 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit ezúttal is az interpellációk, azonnali kérdések és kérdések követnek.


Dátum: 2013-05-05 17:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191601
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:02:56.706757, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető korábbi tájékoztatása szerint már ezen az ülésen függetlenként vesz részt Balogh József volt kormánypárti képviselő, aki azt követően lépett ki a képviselőcsoportból, hogy a gyanú szerint bántalmazta élettársát.

A parlament ezután a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság tavalyi beszámolójáról szavazhat, majd a honvédség részletes bontású létszámáról dönthetnek. A határozathozatalok során emellett elfogadhatnak még a Nemzeti Földalapot és a hegyközségeket érintő törvénymódosításokat is, a felsőoktatásról szóló változtatás esetében ugyanakkor csak a képviselői módosító indítványokról szavazhat a parlament.

A szavazások után korábban tárgyalni kezdett javaslatok vitái folytatódhatnak, így egyebek mellett ismét terítékre kerülhet az a kormánypárti javaslat, amely a korábbi négy százalékról tíz százalékra emelné a hamarosan létrejövő nemzeti dohányboltok kereskedelmi árrését.

Kedden az önkormányzati segély kialakításával összefüggő törvénymódosítások általános vitájával kezdődhet az ülésnap. A későbbiekben pedig napirendre kerülhetnek az elektronikus anyakönyvezetés kialakításával összefüggő törvénymódosítás, valamint a polgári perrendtartást érintő változtatások. A második ülésnapon várható a pénzügyi tárgyú törvénymódosító előterjesztés tárgyalása is. A képviselők utolsóként a távszerencsejáték-szervezéssel összefüggő módosításokat vitathatják meg.

Kapcsolódó elemek