Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szijjártó:Biztos befektetési helynek tartják Magyarországot

Szijjártó Péter a Ma reggelben arról beszélt, hogy a magyar cégek számára alapvetően a mezőgazdasági és élelmiszer-, illetve technológiai export, az orvosi berendezések, valamint az infrastrukturális beruházásokban való mérnöki teljesítmény jelenthet újabb lehetőséget az Egyesült Arab Emirátusokban.


Dátum: 2013-05-06 08:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191605
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:02:58.284327, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Szijjártó Péter az m1 Ma reggel című műsorában

Magyarország és az Egyesült Arab Emirátusok gazdasági kapcsolatainak élénkítése érdekében írt alá megállapodásokat Szijjártó Péter múlt héten Dubajban, egyebek között a kettős adóztatás elkerüléséről és egy Abu-Dzabiban létrehozandó kereskedőházról.

Szijjártó Péter a Ma reggelben arról beszélt, hogy nagyon komoly piaci lehetőség számunkra a gazdasági kapcsolatok szorosabbra fűzése. A külügyi és külgazdasági államtitkár szerint ezért is fontos, hogy alá tudtuk írni a két ország közötti, első kormányközi nemzetközi szerződést, amely a kettős adóztatás elkerüléséről szól. A gazdasági miniszterrel megállapodtam, hogy haladéktalanul megkezdjük a tárgyalásokat a gazdasági együttműködési megállapodásról, és létrehozzuk a két ország közötti gazdasági vegyes bizottságot – nyilatkozta Szijjártó.

A magyar cégek számára alapvetően a mezőgazdasági és élelmiszer-, illetve technológiai export, az orvosi berendezések, valamint az infrastrukturális beruházásokban való mérnöki teljesítmény jelenthet újabb lehetőséget.

Szijjártó Péter az M1 reggeli műsorában közölte: folyamatban van a légügyi megállapodás módosítása is, mert a két ország között gazdasági kapcsolatok dinamizálására jelentős hatással van a közvetlen légi járat megléte. A WizzAir októberben indítja el légi járatát Dubaj és Budapest között.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy a Le Meridien szálloda már emirátusbeli tulajdonban van, és további befektetések után is érdeklődnek hazánkban, mert mint Szijjártó Péter közölte: biztos befektetési helynek tartják Magyarországot.

Dubai átmeneti nehézségekkel küzdött a válság következtében, de ennek hatásait már kiheverte, most úgy látszik, hogy az infrastrukturális beruházások aranykora következik, ezért is fontos, hogy a magyar teljesítménnyel ezekben a részt tudjunk venni – mondta az államtitkár.

Az Estorilban rendezett magyar-portugál-brazil üzleti találkozóról Szijjártó Péter elmondta: a konferencia arról szólt, hogy a nemzetközi gazdaság milyen válaszokat tud adni azokra a kihívásokra, amelyeket a mostani idők támasztanak. Az látszik, hogy nem vagyunk egyedül, amikor a keleti nyitást szorgalmazzuk, jól látszik, hogy más európai országok is pontosan ebbe az irányba mennek – magyarázta.

Az államtitkár kitért arra is, hogy szeretnénk újraépíteni dél-amerikai jelenlétünket. Magyarország egy kapunak, hídnak tekinti Portugáliát, tehát amikor Brazíliával próbálja szorosabbá tenni a gazdasági együttműködést, akkor azt Portugália közbeiktatásával teszi – szögezte le a Ma reggelben Szijjártó Péter.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 147, 'source_type': 'media', 'source_id': 10535, 'target_type': 'article', 'target_id': 127175, 'relation_type': 'describes'}