Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pálinkás: 2012 a megújítás, a lehetőségek és a fejlesztések éve volt

A megújítás, a lehetőségek és a fejlesztések éve volt 2012 a Magyar Tudományos Akadémián (MTA), egy olyan év, amely a megelőzőekkel együtt bizonyította, hogy a jövőformáló nagy döntések rajtunk múlnak - mondta Pálinkás József, a tudós testület elnöke hétfőn, az MTA közgyűlését megnyitó beszédében.


Dátum: 2013-05-06 11:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191617
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:03:03.129631, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Pálinkás József kiemelte: a 2011-ben meghirdetett elnöki program megalapozta, a kormány és az Országgyűlés az új programokat és fejlesztéseket lehetővé tevő forrásokkal pedig megerősítette az akadémiai intézményrendszer megújítását. "2011-ben az elnöki program alapján arról döntöttünk, hogy befektetünk a jövőbe. Megalapozottan döntöttünk, gyorsan cselekedtünk és 2012-ben éltünk az új szervezeti keretek, a megerősítő, növekvő források, az integrált szemléletű infrastrukturális fejlesztések lehetőségeivel" - hangsúlyozta Pálinkás József. Hozzátette: ez jelenti a legbiztosabb alapot arra, hogy idén is folytathassák, amit elkezdtek és 2014 az új fejlesztések és kimagasló eredmények éve lehessen.

Az elnök szerint a megújítási program sikerének súlya és üzenete van. Egyebek között az, hogy a lehetőségeket nem várni, hanem keresni kell, hogy a kiválóság és a teljesítmény nem viszonylagos, hanem maradandó és tekintélyt parancsoló.

"Nehéz évben vágtunk bele az intézményrendszer megújításába. De ebben a gazdasági és költségvetési szempontból egyaránt nehéz esztendőben az akadémia költségvetési támogatása 20 százalékkal, 7,7 milliárd forinttal nőtt, ezen belül az OTKA támogatása 41 százalékkal" - ismertette a számadatokat Pálinkás József, hozzátéve, hogy 2012 évtizedek óta az első olyan év volt, amikor a kutatási berendezések értéke nemhogy csökkent, de növekedésnek indult. Az akadémián tavaly indult és az idén valósul meg két, évtizedek óta nem látott nagyberuházás: a Természettudományi Kutatóközpont új épülete 9,5 milliárd forint, míg a CERN@WIGNER adatközpont 8,5 milliárd forint beruházási költséggel valósul meg.

Pálinkás József hangsúlyozta: az igazi felelősség az ország anyagi erőforrásainak szabályos felhasználása. "Az akadémia ezt tekintette és tekinti vezérelvének, és erre a kihívásra törekedett és törekszik eredményes választ adni. Ennek szellemében újította meg intézményhálózatán belül a kutatás-finanszírozás rendszerét is" - fogalmazott az elnök.

Az akadémia sikereiről beszélve Pálinkás József elmondta: az MTA intézetei hozzák létre a magyar tudományos eredmények csaknem egyharmadát, számottevő hányaduk a legnagyobb nemzetközi visszhangot kiváltó publikációk felső tíz százalékában szerepel. Mint hozzátette: tudományos sikereink nemzetközi elismertséget hoznak, amely értéket jelent a gazdaság területén és a nemzetközi kapcsolatokban is. Pálinkás József rámutatott arra, hogy a magyar felsőoktatás stratégiai partnereként tavaly 7 milliárd forintot, az akadémia költségvetésének 19 százalékát használták fel felsőoktatási intézményekben folyó kutatásokra. Mint hangsúlyozta: az akadémia közös célnak tekintette és tekinti a minőségi felsőoktatás megteremtését, a tudományos utánpótlás biztosítását, tudományos kiválóságaink megbecsülését és itthon tartását.

Az MTA 184. közgyűlésén Orbán Viktor miniszterelnök is beszéddel köszöntötte az egybegyűlteket, a megnyitón jelen volt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is.

Kapcsolódó elemek