Simicskó: Magyarország sportnemzet
Többek között Grosics Gyula, Nagy Tímea, Gedó György és Mocsai Lajos vehetett át elismeréseket és díjakat a Magyar Sport Napja alkalmából hétfőn az Emberi Erőforrások Minisztériumában (Emmi). A díjakat Balog Zoltán, az emberi erőforrások miniszter megbízásából Simicskó István, az Emmi sportért és ifjúságért felelős államtitkára és Kiss Norbert ifjúságért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár adta át.
Dátum: 2013-05-06 13:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191620
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:03:04.292242, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Simicskó István köszöntőjében az egészséges életmód fontosságára hívta fel a figyelmet, s kiemelte, a sport az egyik legjobb eszköz arra, hogy a következő nemzedékek minél egészségesebben nőjenek fel. Hangsúlyozta, a versenysport, az olimpiai és világbajnoki sikerek jól mutatják, hogy Magyarország sportnemzet, amely kiválóan tud élni a sport adta lehetőségekkel.
Az eseményen Csík Ferenc-díjat kapott Grosics Gyula labdarúgó, a legendás Aranycsapat olimpiai bajnok kapusa, Nagy Tímea olimpiai és világbajnok párbajtőröző, Gedó György ötkarikás aranyérmes, kétszeres Európa-bajnok ökölvívó, valamint Konrád János 123-szoros válogatott, olimpiai és Európa-bajnok vízilabdázó. Pézsa Tibor olimpiai és világbajnok kardvívó, Mocsai Lajos, a női kézilabda-válogatottal 2000-ben Eb-t nyert, majd olimpiai ezüstérmet és 2003-ban világbajnoki ezüstöt szerzett szakedző Bay Béla-díjat vett át, ahogyan Komjáti András magyar bajnok és kupagyőztes, Európa Kupa-győztes labdarúgó, illetve Rónai Kálmán, a Magyar Birkózó Szövetség alelnöke is.
Május hatodika annak emlékére a Magyar Sport Napja Magyarországon, hogy a Magyar Athletikai Club (MAC) 138 éve ezen a napon rendezte meg az első szabadtéri sportviadalt.