"Az MSZP képtelen a pécsiek oldalára állni"
Az MSZP még mindig képtelen a pécsiek oldalára állni, csak saját önös politikai érdekeit követi – közölte a pécsi polgármesteri kabinetiroda hétfőn az MTI-vel.
Dátum: 2013-05-06 14:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191623
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:03:05.518420, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ezt annak kapcsán tudatták közleményben, hogy Tóth Bertalan, az MSZP országos elnökségének a tagja hétfőn bejelentette, hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt ismeretlen tettes ellen büntetőfeljelentést tesznek a Pécsi Vízművel kapcsolatos önkormányzati megállapodás miatt.
A fideszes Páva Zsolt polgármester kabinetirodája szerint "az MSZP képtelen elviselni, hogy Pécs sikerrel szerezte vissza a legfontosabb közszolgáltatását, a szocialisták képtelenek elviselni, hogy a város vízszolgáltatója csak a pécsiek és nem egy multinacionális, külföldi cégbirodalom érdekei szerint működik".
A közleményben úgy fogalmaznak, az MSZP ahelyett, hogy a pécsiek oldalára állna, régi jól bevált szocialista módszerhez fordul: "besúg és feljelent (...), megpróbál a külföldi multinacionális cégcsoport mögött loholva lerombolni mindazt, amit Pécs és minden pécsi polgár igen nehezen épített fel az elmúlt években".
Hozzátették: nem fogják hagyni, hogy a szocialista politikusok a pécsiek háta mögött, "sunyi módon ármánykodva" megpróbálják tönkretenni mindazt a sikert és eredményt, amelyet a város elért az elmúlt években. "Tóth Bertalan nem volt ennyire szégyenlős, amikor 3 milliárd forint jutalmat kellett szétosztani a szocialistáknak Pécsett" – áll a közleményben.