Rogán Antal egyeztetést kezdeményez az NFM-mel a gyorsvonati felárról
Egyeztetést kezdeményez a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal (NFM) Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a gyorsvonati felár ügyében - közölte a képviselőcsoport sajtóosztálya hétfőn az MTI érdeklődésére.
Dátum: 2013-05-06 18:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191631
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:03:08.663298, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MTI azután kereste meg a sajtóosztályt, hogy az Index arról számolt be: a kormánypártok hétfői frakcióülésén a Fidesz képviselői nehezményezték, hogy a vasúti gyorsvonati felárat a diákoknak és a nyugdíjasoknak is meg kellene fizetniük.
A Fidesz-frakció sajtóosztálya az MTI-nek is megerősítette, hogy szóba került a tanácskozáson a vasúti tarifák kérdése, és több kritikus vélemény is elhangzott. Ezért a képviselők felkérésére Rogán Antal frakcióvezető egyeztetést kezdeményez a területért felelős NFM-mel.
A MÁV csütörtökön közölte honlapján, hogy május 15-étől gyorsvonati felárat vezet be egyes gyors- és sebesvonatokon. Az érintett járatokra kötelező lesz pótjegyet váltani, amely a megtett kilométertől függően 150-795 forintba kerül. Aki Budapest-bérlettel és csatlakozó menetjeggyel utazik, az is köteles az utazás teljes - gyorsvonattal érintett - viszonylatára pótjegyet váltani.