Az önkormányzati segélyek összevonásáról tárgyal a Ház
Az önkormányzati segélyek egységesítéséről, valamint az internetes szerencsejáték-szervezés szabályainak kialakításáról is tárgyalhatnak a képviselők az Országgyűlés mai ülésén.
Dátum: 2013-05-07 08:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191635
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:03:09.998826, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Ház ülése reggel kilenc órakor kezdődik, ezt követően elsőként az önkormányzati segély kialakításával összefüggő törvénymódosítások általános vitája kerül napirendre. Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter előterjesztésében az eddigi három különböző típusú önkormányzati segély - az átmeneti, a temetkezési és a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás - összevonását javasolja.
A parlament ezután tárgyalhat az elektronikus anyakönyvvezetés kialakításáról, amit Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter kezdeményezett. A kormány szándéka szerint jövő júliustól terelhetik elektronikus útra az anyakönyvi eljárásokat.
A polgári perrendtartást érintő módosítások általános vitája után a nemzetgazdasági miniszter európai uniós jogharmonizációt célzó pénzügyi szabály-változtatási javaslatai kerülnek napirendre, az ülésnap végén pedig Varga Mihály egy másik, a távszerencsejáték-szervezéssel összefüggő előterjesztéséről kezdődhet általános vita. A tárcavezető utóbbi indítványában játéktípusonként százmillió forintos koncessziós díjat, játékadót és felügyeleti díjat kezdeményez az internetes szerencsejátékokat szervező magántársaságoknak.