Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Alternatív lehetőségek a devizahiteleseknek

Alternatív lehetőségeket kínálnának azoknak a nehéz helyzetbe került devizahiteleseknek, akik már bérlőként laknak korábbi ingatlanukban, de a rezsit így sem tudják fizetni - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) vagyonpolitikáért felelős államtitkára az M1 Ma reggel című műsorában, kedden.


Dátum: 2013-05-07 11:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191644
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:03:13.550639, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Menet közben kiderült, hogy sok esetben nemcsak a devizahiteleket nem tudták fizetni a nehéz helyzetbe került tulajdonosok, hanem bérlőként a rezsit sem - tette hozzá.

Nem kerülnének ki az eszközkezelő programjából azok a bérlők, akik vállalnák, hogy kisebb fenntartási költségű lakásba költöznek, ha a jelenlegi ingatlan rezsijét nem tudják fizetni. Adott esetben a lakásukat is visszavásárolhatják - hangsúlyozta az államtitkár.

Ha fél éven túl egyáltalán nem fizet rezsit a bérlő, akkor felajánlják neki azt, hogy kisebb, illetve alacsonyabb komfortfokozatú lakásba költözzön. Senki nem kerülhet az utcára, de a bérlőnek azt vállalnia kell, hogy minimum rezsiköltséget fizet a lakásért, ahol él - közölte Hegmanné Nemes Sára, hozzátéve, hogy jelenleg 305 olyan állami tulajdonú ingatlant vizsgálnak, amely alkalmas lehet erre a célra.

Kapcsolódó elemek