Tudományos életpályát népszerűsítő program indult
TiJöttök! elnevezéssel, a műszaki és tudományos életpályát népszerűsítő program indult az Európai Unió támogatásával az Új Széchenyi Terv Társadalmi Operatív Programban (TÁMOP) azzal a céllal, hogy a tehetséges fiatalok elérésével, bevonásával növelni lehessen Magyarország gazdasági és szellemi versenyképességét.
Dátum: 2013-05-07 13:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191649
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:03:15.336584, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára, a program fővédnöke a projektet bemutató keddi sajtótájékoztatón rámutatott arra, hogy a magyar export 22 százalékát magas hozzáadott értékű termék teszi ki, az ország versenyképességének növeléséhez szükség van a szakember utánpótlás bővítésére a műszaki, tudományos élet területén.
Az államtitkár elmondta: a tárcaközi egyeztetésen lévő nemzeti innovációs stratégiában szerepel, hogy a jelenlegi 37 ezres kutatói létszámot - amelyben 12 ezer a 35 évnél fiatalabb kutató - az évtized végére 56 ezerre növeljék.