Martonyi János szakvéleményt kért az Alaptörvény negyedik módosításáról
Martonyi János külügyminiszter az Országgyűlés 2013. április 15-i ülésnapján szóban, majd április 29-én írásban is bejelentette: nemzetközileg elismert alkotmányjogászokat kért fel annak érdekében, hogy formáljanak véleményt az Alaptörvény negyedik módosításáról, melyet a későbbiekben fel lehet használni érvelésünkben, és akár az ezzel kapcsolatos törvényalkotás során is. A miniszter ígéretéhez híven az elkészült szakvéleményt a Külügyminisztérium honlapján nyilvánosságra hozta - közölte a tárca, kedden.
Dátum: 2013-05-07 17:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191669
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:03:21.936610, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2